|
A török megszállástól való fölszabadulás után 1637-ben Budavár Boldogasszonyról elnevezet főtemplomát a Jézus Társaság kapta meg. Évkönyvük már 1701-ben egy új és elegáns Xavéri Szent Ferenc képről ír, 1710-i részletes feljegyzés pedig meg is nevezi az oltárkép témáját, becses művészi értékét, amelyet legkedvesebb rendtársuk, a zseniális Andrea Pozzo festett. A sokoldalú - festő, rajzoló, architektúra-tervező, művészeti író - kiváló tehetségű barokk művészről a halálát követő évben történt bejegyzés dicsérete teljesen hiteles, ugyanis áthatja az a büszke öröm, hogy a nagyszerű életműből legalább egy alkotással a budai jezsuiták is dicsekedhetnek. Funkcióját tekintve a kép akkor már kiemelkedett a templom berendezési tárgyai közül, mivel 1709. december 3-án a város tanácsa nyilvános fogadalommal Buda patrónusává választott a pestisjárványtól is oltalmazó szentet. Ettől kezdve a kvalitásos festmény kegyoltárt ékesített, amelyet számos votivajándékkal gazdagítottak.
A kép Xavéri Szent Ferenc jezsuita hithirdető életéből azt a jelenetet ábrázolja, mint India apostolaként Izabella névre kereszteli Neachile királynét, az uralkodó család tekintélyes tagját, aki addig ősi vallásuk buzgó gyakorlójaként gyűlölte a kereszténységet. Megtérésének eseménye a távol-keleti misszió páratlan sikerét jelentette a bennszülöttek között.
Pozzo művészetében e témának több változata ismert. A budavári oltárképen Pozzo a keresztelő legfontosabb figuráit foglalta egységbe monumentális erejű megformálásukkal, s a fény és árnyék színjátékában a szentség-kiszolgáltatásra összpontosít. A kompozíció egyensúlyát - a hasonló művein nem szerepeltetett -, kezében keresztelőtállal térdelő fiú adja meg.
|
