|
Az erdélyi havasokat ábrázoló tájképek jellegzetesen szűkített térbeli kiterjedésével ellentétben ezúttal szokatlanul tágas természeti látványt örökített meg a művész. Ezt a felépítést tekintve e mű egyedülálló, de a táj hovatartozásához és keletkezési helyéhez nem fér kétség, mivel 1948-ban "Erdélyi domboldal" elnevezéssel volt kiállítva. Koloritja feketére, kék árnyalatokkal változatossá tett fehérekre épül. A rajzos, szálkás előadást a fák, bokrok téli állapota teszi indokolttá. A festő nagy jellemzőereje itt is kétségtelen: a rideg, keményre fagyott, hófödte földrészleteket nagy kiterjedésű foktokban, stabilitást adó rendezéssel helyezte el; ezeket szabdalják át a rézsútos - hol zuhanó, hol átvezető vagy lezáró jelleggel szerepeltetett - sötét dombhajlatok, földnyelvek, hogy a mozdulatlan téli természet monotómiájába változatosságot, életteliséget oltsanak be.
|
