|
Az anya-ciklus legszebb darabja és egyben Nagy Balogh leglíraibb képe az anyját varrás közben megjelenítő festmény. Töpörödött, vaksi öregasszony hajol görnyedten a foltoznivalóra, ráncos redői a figyelem összpontosításától görcsösen merevednek. Öreg teste zsákként nehezedik a székre, de a tömbszerűséget belsőleg megmozgatja a a kezeken és az arcon csillámló fényjáték. Semleges, zöldes háttérből a képmező jobbszélén emelkedik az öregasszony villanó fénnyel hangsúlyozott, kék ruhás alakja. Nyugodt tömegét a bal szélen lévő, hirtelen rövidülésű, rózsaszínes ágy ellensúlyozza. A kék ruha foltját a lábnál húzódószéles árnyék pászta köti az ágyhoz; az ágytámla belső részén pedig az arcon és a kézen remegő fény ellentétpárjaként pihegnek a fehér ecsetvonások. Az ágyra vetődő széktámla rácsozat nemcsak a görnyedő alak tömbszerű zártságának, az öregasszony teste jobb oldalán, ölén és az ágy szélén kúszó árnyéknak a foltját lazítja, hanem az alak tömbje, az ágy átlós rövidülése és a nyugodt színű háttére síkja által meghatározott térsíkba ellentétes távlati pont felé irányuló, az alapszerkezetet átvágó, új térsíkot is kapcsol.
|
