Az 1930-as évek közepétől Modok Mária érdeklődése a proletáranyák s gyermekek együttérző ábrázolása felé fordul. Két nagy méretű kompozíciója is fennmaradt ebből az időszakból. A Proletáranya c. kompozíción három, a Családnál négy gyermek látható a képmező aranymetszés tengelyében álló anya monumentális alakja körül. Míg a korábban keletkezett Proletáranya c. kép kolorítja kékek, lilák s rózsaszínek finom harmóniáira épül a fekete mellett, az 1937 körül keletkezett Család sötét tónusú kompozíciójában a barna s okker árnyalatok uralkodnak. A Proletáranya kompozíciójánál a három gyermek közül a legkisebbet az anya karján ülve emeli ki a művész. Mindegyik alak szembefordul a nézővel. A Családnál viszont változatosabban komponálja az arcokat egymás mellé. Az anya szembeforduló alakja körül elhelyezkedő négy gyermek profil és szembenézetű arcának egy-egy beállítását korábbi kettősportréiból veszi át (Két gyermek, 1934; Ketten, 1936 k.) s szerkezetesebben ábrázolja némelyiket. Egyéni módon ötvözi itt korábbi kubista formakísérleteinek eredményét a dekorativitással s a szociális érzékenységű tartalommal.
|