Osztrák festő, rézkarcoló. Apjától és Van Roy festőtől kapott oktatás után 1741-től a bécsi akadémián J. van Schuppen növendéke volt. Főként Ausztriában működött, de Cseh- és Magyarországon is jelentős tevékenységet fejtett ki, 1759-ben a bécsi akadémia tagja lett. A bécsi rokokó kitűnő, rendkívül termékeny művésze volt. Számos oltárkép mellett (Zirc és a volt Monarchia templomaiban) elsősorban fal- és mennyezetfreskókat festett a velencei Ricci, Piazetta és Pittoni hatása alatt, de egyben az osztrák hagyományok méltó folytatójaként.

Korai alkotókorszakának egyik fő műve a sümegi plébániatemplom fal- és mennyezetkép-sorozata (1757-59). Ezt követték a - részben elpusztult - Erdődy-kastély és -kápolna freskói (1763), a féltoronyi kastély dísztermének allegorikus mennyezetképei (1765), a győri székesegyház mennyezetének (1722, 1781), a váci székesegyház kupolájának (1774) s végül a pápai plébániatemplom mennyezetének már klasszicizáló stílusban készült Szt. István-freskói (1781-82), valamint a szombathelyi püspöki palota nagytermének mennyezetképei (1783). A szombathelyi székesegyház Maulbertsch által megkezdett freskói, amelyeket tanítványa, J. Winterhalder és A. Spreng fejezett be, 1945-ben elpusztultak.

Újabb adatok szerint a komáromi templom falképei 1760-ban, a pozsonyi váré pedig 1767 körül keletkeztek. Az egri líceum kápolnájának mennyezetképei (1792-93) már késői alkotókorszakának hűvös higgadtságát tükrözik. Külföldi alkotásainak hosszú sorából kiemelkednek a bécsi piarista templom (1752-53), a pöltenbergi templom kupolája (1765) s az innsbrucki rezidencia óriásterme mennyezetképei (1775-76), a klosterbrucki és mühlfraueni freskók, a prágai Strachow-kolostor könyvtártermének mennyezetképei stb. Golgotha, Szt. Háromság c. műveit s egy allegorikus vázlatát a Szépművészeti Múzeum őrzi.