Koszta szentesi letelepedésének első éveiben, 1915-17 között talált rá a Kukoricatörés festői témájára, mely aztán egész pályáján végigkísérte. A sorozat egyik legérettebb, leggazdagabb változata ez a háromalakos Kukoricatörők. A cselekményes zsánerfelfogástól teljesen távol áll, a paraszti munka hétköznapjainak monumentális megjelenítése. Az egyszerű kompozíció könnyen áttekinthető. A megvilágítás a kukoricásban dolgozó alakokra esik, az erős fényözön végigpásztázza a napszítta kukoricaszárakat, az alakok ritmusos mozdulatát, a munkára hajló fejeket. A déli nap fekete árnyékot vet, kivillannak a fehér ingvállak, a piros szoknya, a férfialak kék ingje. A keskeny horizonton a távolban a falu feehér házai világítanak a mély sötétkék égen. A sötét árnyékok és a villogó színek egymás erejét fokozzák. Harsogó kontrasztjaival, dinamikus ecsetjárásával művészi mondanivalóját mesterien foglalta össze.
|