1922
Olaj, vászon, 61,5 x 53 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A húszas évek végén megalakuló szentendrei művésztelep tagjai közül többen az évtized elején sötét tónusú újklasszicista periódussal indultak el pályájukon. Közéjük tartozott Jeges Ernő, akinek kalapos önarcképe viharos tájháttér előtt, tömbszerű, sötét sziluettként rajzolódik ki. A beállítás és a heroikus hangvétel sokban rokonítja a pár évvel idősebb pályatársak, Aba-Novák vagy Szőnyi hasonló karakterű műveivel.