|
Hollósy művein új módon köszönt ránk a népéletkép. Vérbő, eleven valósággá válik itt a cselekmény; múlhat az idő, az alakok öröme, búsongása most is él, mivel a nép kedélyvilágának mélyéről szólaltatta meg őket. Zizegnek a kukoricalevelek a legény talpa alatt. A leány hívó-vonakodó tekintete az örök Éváé, miként kecses kéztartása is. A kar villanó fehérsége a legény barna kezének szorítása alatt, a fiatalság egészséges, tüzes pillanatáról szól.
Hollósynak a Münchenben is hazai, falusi jeleneteket idéző életképeit a nosztalgia tudta meggyőzővé varázsolni. Ennek a kitűnően csellózó mesternek sikerült a színhasználat elevenségében megszólaltatnia a festészet zeneiségét, s még belső térben is érzékelteti a plein air akkoriban felfedezett vívmányait, a csillámló, kintről befelé derengő fényt.
|
