Festő, a 19. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselője. Máramarosi örmény családból származott, apja a szabadságharc hatására vette fel a Korbuly név helyett a Hollósy nevet. Előbb Budapesten, majd Münchenben tanult, s itt festette 1885-ben Tengerihántás c. képét, amely külföldön és itthon nagy sikert aratott (Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában).

Münchenben csakhamar szembefordult az akkori akadémiai oktatással, s 1886-ban magániskolát nyitott, amelyben maga köré gyűjtötte az életszerűbb ábrázolásra törekvő fiatalokat. Személyisége erejével, s azzal, hogy a Münchenben kiállított francia képek (Courbet) újszerű értékeire hívta fel a figyelmet, a modern törekvéseknek nyitott utat. Ez idő tájt készült képei a francia festészet új törekvéseihez igazodva, végleg eltávolodtak az akadémikus stílustól.

Hollósy tanítvány-barátai, Réti István és Thorma János biztatására kísérletképpen 1896 nyarán Nagybányára vitte iskoláját, amely a magyar festészet történetében mint a nagybányai irányzat bölcsője nagy szerepet játszott. Rövidesen megtelepedett Nagybányán; iskolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. 1901-ben kivált a nagybányaiak közösségéből, és 1902-től nyaranta Técsőre vitte tanítványait. A teleket továbbra is Münchenben töltötte, fenntartva magániskoláját.

Nem volt termékeny művész. Inkább a hangulatokat kereste, s a tanításban merült ki alkotó tevékenysége. Nagyszabású terve, a sokalakos Rákóczy-induló csak remek vázlatokig jutott el, mert állandóan módosította alapelképzelését. Técsőn festett kései tájképei: Técsői tájkép, Boglyás táj, Alkonyat boglyákkal. E műveiben már a plein air, illetve az impresszionizmus elemeit is felhasználta. Önarcképe )1918) egyike a legmegrázóbb alkotásainak.