|
Gulácsy még 1905-ben - római tartózkodása idején - megfestette Verlaine arcképét, s ezzel a francia dekadens és szimbolista művészet iránti tiszteletét fejezte ki. 1906-ban Párizsban dolgozott, s közelről láthatta a századforduló előtti francia művészet vívmányait. Figyelme a kevésbé tárgyias, de a logikai szabályokhoz is kevésbé kötött előadásmódok felé fordult. A "lelkiebb", az érzelmi állapotokat követő, a szív sugallatából fakadó mondanivalókhoz kellett megkeresnie az alkalmas kifejezőformákat. A Kalapos önarckép nagyon jól megmutatja ezt a fajta alkotói szándékot. A képmező felső harmadában a finom gyöngyházszürke és zöldes színű égboltot, az alsó kétharmadban Gulácsy alakját látjuk. Széles karimájú kalappal fedett feje, illetőleg homloka a látóhatár fölé magasodik, mintha azt jelezné, hogy gondolataival idegen tájakon, éteri magasságokban jár. A festmény egész felülete az oldott, ködbevesző részletek inkább sejtető, mint kijelentő festői magatartásról vallanak. A figyelmes szemlélő előtt azonban Gulácsy fényének külső és belső sajátosságai nagyon jól felismerhetők és megérthetők. A festmény történetéhez tartozik, hogy azt az 1909-es nagyváradi kiállításon megvásárolta Vágó László, s az ő Párizsban élő fia (Etienne Vago) 1982 novemberében az MNG-nak ajándékozta, amikor a Galéria Gulácsy születésének 100. és halálának 50. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett.
|
