|
A reneszánsz madonnák és a XX. század nagyon is valóságos nőideálja együttesen hatott Gulácsy képzeletére e légies finomságú kép festésénél. A nőalak, mely a keskeny kép terét teljesen elfoglalja, könnyedségében vibráló káprázatnak tűnik. A művész nem is láttatja a teljes alakot: a lábak nem fontosak ebben a rózsák közötti lebegésben, a finoman ívelő test - úgy érezzük - most érkezik a képmező látóterébe. Elől lazán összekulcsolt kezei - a rózsafa virágaitól átölelten - reneszánsz szimbólumok, s a régi időket kelti életre a finom selymekre utaló, mély kivágású, köpenyszerű ruha is. Ám a fiatal nő kacér mosolya, visszapillantó, magabiztos tekintete, hajviselete már a művész korának valósága. S ha a nőalak életteljes arckifejezéséből indulva járja végig tekintetünk az áttetszően finom festőiségű, liláskék árnyalatokban játszó ruhát, a rózsaszín szirmú virágokat, máris a mindennapi élet valóságának erejét látjuk felvillanni. Csakhogy Gulácsy épp e kettősség - múlt és jelen - harmonikus egybeötvözésében vélte megtalálni önmaga festői világát. Hiába a modell evilági, az élet valóságos örömeit kifejező tekintete és mosolya, a ruha, a virágok megfestésének impresszionista oldottsága, a hajlékony mozdulatok szecessziós dekorativitása - a festmény belső, érzelmi telitettsége és áramló feszültsége a természetfeletti szépség és a művész saját igazságeszményének kifürkészhetetlen rejtélyeit közvetíti.
|
