|
A festmény előterében két alakot - egymással szembeforduló és egymást átölelő férfit meg nőt -látunk, ezenkívül néhány faágat, tömjénégető edényt, amelyből gomolygó füst száll fel. Végül foltszerű részleteket kapunk a zöld talajból és a szürkés égboltból. A férfi alakjában Gulácsyra ismerünk. Öltözete, mármint sapkája és köpenye Rembrandt-festményeken látható motívumra emlékeztet. Az anatómiai vagy alakrajzi megoldás akadémikus értelemben nem elfogadható. Gulácsy szeme, a nő alakja, nyaka, karja és kézfeje nem a valóságos, hanem a Gulácsy művészetében kialakult "anatómiá"-nak felel meg. A festmény mégis nagyon meggyőző, hű tökre annak a kedélyállapotnak, amelyet a két ember egymásrautaltsága érzéki, érzelmi és gondolati szempontból föltételez. Gulácsy arcáról az esendő tekintet, a tanácsra, segítségre váró vonások olvashatók le, s a nő erőteljes alakjában, szépen formált fejében és ragaszkodó tekintetében támaszt és segítséget érezhet az ember. Hasonlóan harmonikus kapcsolatot érzékeltet a festmény az ember és a külvilág, pontosabban a lélek és a természet között. A két alakot jobbról és balról behajló faágak ölelik körül, jelzésszerűen, sejtelmesen, mondhatni szeretettel. Virágok nyílnak a faágakon, némelyikük színe melegpiros, szinte a vér színére emlékeztet, mint ahogyan a zöldek is oly élettel teliek, hogy a viruló élet jelképeiként is felfoghatók. Baudelaire Esti harmónia című versének sorai jutnak az eszünkbe: "ontja minden virág a szent tömjénszagot, járják az est legét a hangok s illatok". Talán a költő versei ihlették Gulácsyt, amikor a különféle érzékterületek adataiból fakadó közös élményt akarta megfesteni. Mindeme festői szépség és érzelmi gazdagság közepette is Gulácsy arcán a bizonytalanság érzését, ruházatán a múltra vagy a mulandóságra való emlékezés jeleit látjuk.
|
