GÖLLNER Miklós
(1902, Besztercebánya - 1977, Budapest)



Festő. Göllner Miklós 1921-ben iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol rövidebb ideig Glazt Oszkár, majd másodévtől Csók István festőosztályán tanult. 1925-ben rajztanári diplomát szerzett. Ezt követően hosszú évtizedeken keresztül megszakítás nélkül tanított előbb ipariskolában, 1946-tól 1964-ig pedig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban. A főiskola elvégzése után a modern törekvéseknek utat nyitó, Vaszary János vezetésével megalakult Képzőművészek Új Társasága (KUT) tagja, később az Új Művészek Egyesületének (UME) alapító tagja lett. Ebben az időben elsősorban a kubizmus, s azon belül is főként Picasso műveinek komponálásmódja foglalkoztatta, valamint a fény- és színjelenségek kölcsönhatását tanulmányozta.

1930-tól mintegy tíz éven át Tihanyba járt festeni. Igen nagy hatással volt rá Egry József művészete, mindemellett azon fáradozott, hogy kidolgozza saját festői eszköztárát a Balaton-környék lenyügöző atmoszférájának megjelenítésére. 1933-ban nyílt meg első gyűjteményes kiállítása. 1942-től haláláig a szentendrei Régi Művésztelep tagjaként dolgozott. A második világháború során Budapest ostroma alatt műterme és addigi munkássága elpusztult.

Szentendrei ihletettségű festményeit a szerkezetbe foglalt városkép és tájábrázolás, többek által "szelíd konstruktivistának" nevezett megközelítés jellemzi. Mindez nem jelenti a festészet posztimpresszionista hagyományainak megtagadását, tájképein a lírai hangvétel mellett továbbra is felfedezhetők az atmoszférikus hatású valőrfestészet értékei. Témavilágát tekintve az emberléptékű táj- és városképek mellett bensőséges hangulatú, meghitt otthonosság érzését keltő közelképek, ódon szobabelsők, teraszon pihenő, kerti bútorok, egyszerű, birsalmás vagy körtés csendéletek adják Göllner Miklós csendesen szemlélődő képeinek tárgyi motívumait. Életművét hasonló tematikával gazdag grafikai anyag; tus-, akvarell,- szén és pasztellképek sora kíséri. Mindemellett murális munkákat; mozaikot és sgraffitót, sőt gobelint is készített.



Tegye meg észrevételeit, írjon a vendégkönyvbe és küldjön képeslapot.
Készítette és fenntartja Krén Emil és Marx Dániel a T-Systems Magyarország Zrt. támogatásával