A bécsi katonai udvari kancelláriánál hivatalnokoskodó erdélyi báró kora ifjúságától vonzódott a művészetekhez. 1772-ben a bécsi akadémia rézmetsző osztályának a növendéke volt s mozgalmas élete során foglalkozott színpadi dekorációval, arcképfestéssel, irodalmi alkotások illusztrálásával. 1779-től Münchenben, majd Augsburgban és Regensburgban élt. Működött íróként is, s 1791-ben perbefogták mint szabadkőművest. A felvilágosodás korának jellegzetes alakja, sokoldalú képviselője és dokumentálója a 18. század végén kibontakozó ellentmondásos művészi törekvéseknek.

Képzőművészeti tevékenységének viszonylag kevés emléke maradt: rajzsorozatok színészi kifejezésekkel (Versuch einer zahlreichen Folge leidenschaftlicher Entwürfe für empfindsame Kunst- und Schauspielfreunde, 1784), a színész miniatűr arcképek, Shakespeare darabokat ábrázoló olajfestmények. Egyszerű szépségével, őszinteségével kiemelkedik művei sorából a budapeseti Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Önarcképe.