GÁBORJÁNI SZABÓ Kálmán
(1897, Debrecen - 1955, Budapest)



Festő és grafikus. A Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Révész Imre növendéke, majd 1922-től 1945-ig a debreceni református kollégium rajztanára volt. 1923-tól fametszeteket készített, Jézus élete c. sorozatát 1926-ban metszette fába, 1930-31-ben Rómában járt. Ex librisei 1934-ben könyvalakban is megjelentek. 1936-ban Parasztok c. tízlapos fametszetsorozatot készített. 1937-38-ban a debreceni kollégium számára festett nagyméretű freskósorozatot a magyar történelmi eseményekről. 1938-ban ismét Rómában járt, s ott gyűjteményes kiállítást is rendezett. Olaszországi emlékeit Itáliai városképek (Visioni d'Italia) c. fametszetsorozata rögzítette. 1945-ben részt vett a debreceni kollégium újjászervezésében, majd Budapesten megrendezte az első gyermekrajzkiállítást. Ebben az évben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárává. 1949-ben Hatos tárna, 1951-ben Béke c. fametszetsorozata album formában jelent meg. 1966-ban emlékkiállítása volt az MNG-ben. Művészetére némiképp Aba Novák hatott, és művészete szellemi rokona a népi írók mozgalmának.



Tegye meg észrevételeit, írjon a vendégkönyvbe és küldjön képeslapot.
Készítette és fenntartja Krén Emil és Marx Dániel a T-Systems Magyarország Zrt. támogatásával