Festő, Munkácsy-díjas (1965), érdemes művész (1969). 1908-11-ben Balló Ede és Zemplényi Tivadar növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1912-ben Münchenbe ment, ahol előbb Walter Thornál dolgozott, majd az akadémián a Sezession egyik alapítójának, Angelo Janknak tanítványa lett. Mint Jank növendéke többször kiállított a müncheni Sezessionban. Első budapesti gyűjteményes kiállítását 1913-ban rendezték meg a Nemzeti Szalonban. Fiatal festőként arcképeivel tűnt ki, kritikusai elsősorban karakterérzékét méltatták. Önarcképéért 1916-ban díjat nyer.

Az I. világháború után Párizsba költözött, ahol a Societé des Artistes Français és a Salon d'Automne nagy kiállításain vett részt. 1926-ban a Bernheim Jeune Galériában volt gyűjteményes kiállítása, itt felesége, Mimi portréjára Mention Honorable-ot kapott, majd egy bordeaux-i kiállításon Diplôme d'Honneur-t. Hazatérte után a fővárosban és nyaranta - közel egy évtizedig - Mártélyon dolgozott. Eközben számos kiállításon szerepeltek művei itthon és külföldön. Részleges életmű-kiállítása volt 1976-ban a debreceni Déri Múzeumban, állandó kiállítás nyílt műveiből a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban.

A húszas évek végén kezdődött franciás, kubisztikus fehér korszaka. A harmincas években Párizs, majd Hódmezővásárhely, Mártély motiválta festészetét, mígnem kialakult expresszív stílusa.