|
Századunk egyik legjelentősebb magyar szobrásza a rajzművészetben is kiemelkedőt alkotott. A híres "Ady"- (1919) és "Bartók-portrék" (1936) mellett a moszkvai, szigligeti akvarelleket vagy a női aktok sorozatát nézve fel sem merül a gondolat, hogy e művek előtanulmányok, vázlatok vagy csak "műteremhulladékok" lennének.
1935 körül, közvetlenül Moszkvából való hazatérése előtt kezdte el ezeknek a festményekre emlékeztető, hatásukban és sokszor méreteikben is monumentális akvarelleknek a sorát. A téma szinte állandó: felesége szép alakja. Kezdetben tompa pasztellszínekkel dolgozott, néha egy-egy vörös kontúrvonallal körülvéve a figurát, majd 1948 körül kissé megsötétednek a színek. Lírai mozzanatok, a fésülködés vagy ébredés érzéki szépsége ragadja meg a vonalas ceruza- és krétarajzaiban. 1955-ös zöld hátaktján a harmincas évek színei, életerős formái térnek vissza. A fekete kréta kontúrral erőteljesen körbefogott test plaszticitását fehér fényekkel alakította.
|
