|
Jelentős művészi pályát tört ketté a háború s a fasizmus szörnyűsége. Farkas István korán, tizenöt évesen kezdte festői tanulmányait, Mednyánszky Lászlónál. A Képzőművészeti Főiskola, majd München után eljutott Nagybányára, s 1929-1932 között Párizsban élt. Hazatérte után kiteljesedő festészetében az érzelmi hatásoktól fűtött, látomásos erejű ábrázolás lett döntő. Többnyire temperával festett, így színei visszafogottak, sejtelmesek. Tájképein kopár fákat, magányos házakat, réveteg, bizonytalan alakokat jelenített meg, így ezek hangulata a szürrealizmushoz közelíti festői magatartását. A háború idején készült figurális képei tragikus megérzések a halálról, az elkerülhetetlen végzetről. Az Alkonyi táj című festmény a művész szorongó életérzését közvetíti.
A mély távlatú, dombos tájban mintha megdermedt volna az élet. A fák lombtalanok, az alkonyi fények nyomasztó árnyékokat terítenek a domboldalra. Az alakok maguk is inkább csak árnyak, azonosulnak a görcsös ágú fák elmúlást sugalló formáival. Ez a baljóslatú, fájdalmas világkép mégis nagyszerű harmóniában oldódik fel, A művész a képi összegezés rendjében kereste a megnyugvást, a világ egyre fokozódó viharos zűrzavarában a biztonságot nyújtó menedéket.
|
