|
A művész külhoni utolsó periódusa idején festette meg e tragikus vallomását az ember magára maradásáról és reménytelen tiltakozásáról. A partra betörő fekete tengervíz, a füstölgő vulkán, az elhagyott fehér ház előtt emeli intő kezét a magasba a vörös szakállas, magányos férfi. Benne nemcsak Szirakuza öreg tudósának, Arkhimédésznek értelmetlen meggyilkolás sűrűsödik jelképesen, hanem a 20. századi ember fenyegetettsége, a pusztulás elleni tiltakozás pusztába kiáltott szava. Ezt hangsúlyozza a figura középpontba helyezése, léptékének felnagyítása, a fekete-sárga kontrasztnak a parti tájtól elütő halványabb árnyalatú megismétlése a fehér őt végtelenje előtt. A redukált szín- és formavilág fokozza a festői vízió erejét, a kompozíció tudatossága a képi mondandó határozottságát. Farkas István fő műve a modern ember egzisztenciális magányának, veszélyeztetettségének korai művészi megfogalmazása.
|
