|
A balatoni letelepedés óta tíz esztendő telt el. Ez az önarckép szemléletesen mutatja, hogy időközben milyen változásokon ment át Egry művészete. Festés közben látjuk őt. Kezét a szeme fölé emeli, mintha a vakító fénysugárban előtűnő motívumok között a legalkalmasabbat keresné. Törődött arcáról átélt küzdelmeit és azokat a súlyos feszültségeket olvashatjuk le, amelyek alkotás közben tartották hatalmukban. Mögötte a Balaton partja, lombos fa, fürdőházikó s a tó vizének a tükre. Nem egyszerű természeti motívumok ezek, hanem a maga teremtette festői világ képi elemei. Ember és természet kapcsolatát, de úgy is mondhatjuk: a teremtő ember és a külvilág panteisztikus egységét érzékeljük a képen.
Önmagát a szabad tájban már régebbi képein is gyakran megfestette, hiszen munkásalakjaiban is saját arcára és testtartására ismerhettünk. Akkori képein azonban volt valami életképszerű és irodalmias célzat, ráadásul sok tárgyi kellék. Most már elmaradt ez a fajta "tárgyiasság". Motívumai csak szerkezeti, lényegi sajátosságaikat mutatják meg. A környezettel való kapcsolatteremtés is szervesebb. A kép összetevői: az ember, a föld, a víz és a növények a mindent magába foglaló levegőég elemeivé váltak, s egy jóval összetettebb, átszellemültebb, líraibb mondanivaló képi kifejezését szolgálják. Közben festékanyaga is megváltozott. A sűrű olajfesték helyett a pasztellnek, vízfestéknek és kevés olajnak alakította ki sajátos ötvözetét.
|
