A festményt, amely jobbra lent szignálva van, a későbbiek során új vászonra húzták át.
Nádasdy Ferenc gróf 1622-ben született Csejtén. Jogi tanulmányait Sienában végezte, később még két alkalommal járt Olaszországban. 1643-ban az evangélikus vallásról a katolikusra tért át, majd a következő évben feleségül vette Esterházy Miklós lányát, Anna Juliannát. 1653-ban sógora, Esterházy Pál társaságában részt vett Frankfurtban IV. Ferdinánd római királyi koronázásán és utazást tett Németországban. 1655-ben országbíró lett és ezzel elnyerte Magyarország rangban második közjogi méltóságát. Nádasdy a 17. század leggazdagabb magyar műgyűjtője és legsokoldalúbb mecénása volt. A sárvári kastély disztermének mennyezetét a tizenötéves török háború eseményeivel díszíttette. Portréi között vannak olyanok, amelyeken mint egyházi donátor jelenik meg, de olyanok is, amelyek országgyűlési szerpelésével kapcsolatosak. Élete végén részt vett a Habsburg abszolutizmus ellen irányuló, szerencsétlen végű Wesselényi-féle összeesküvésben, és emiatt a bécsi városházán lefejezték, vagyonát elkobozták.
|