Szobrász, építési felügyelő és udvarmester Óbudán, a Zichyek szolgálatában. 1740-ben már mint képzett, sokoldalú művész jelenik meg az uradalomban; ennél korábbi említés azonban még nem került elő Bebóról, akinek olasz származása is csak feltételezés. Elsősorban ötletgazdag, rokokó dekorátor; szobrászként a fa- és kőfaragás mellett a stukkó-technika is sajátja. Fennmaradt művei közül kiemelkedik a székesfehérvári jezsuita templom fehér-arany szószéke (1749), az óbudai plébániatemplom teljes, fafaragású berendezése, amely a kiscelli trinitáriusok több oltárával is kiegészült (1748-52, illetve 1759-62 között), végül a budai Szent Anna-templom főoltára, Mária bemutatásának monumentális stukkó-figurákkal előadott, színpadszerű jelenetével 1771-ből.