A Szentendrei Festők Társasága 1928 végén kaphatta meg művésztelep céljára a Munkásbiztosító szentendrei üdülőjét. 1929-ben a Társaság már ide szervezte szabadiskoláját. A művésztelepen a tanulni vágyók mellett vendégek is megfordultak. Közéjük tartozhatott Barta István is. A telep egy nagy parkban néhány házból állt. Az egykori épületek az 1970-es évek fordulóján új műtermekkel váltották fel. A régi telep hangulatát azonban számos kép őrizte meg, köztük Bartáé is, melyen az előtérben bokroknak vagy kerítésnek támasztott nagyméretű festmények láthatók. A vörös háztető és a zöld növényzet erős kontrasztjára épülő festményen a tikkasztó déli napsütés által megvilágított illetve az intenzív reflexfényekkel ábrázolt árnyékos részletek a motívumok kissé kusza véletlenszerűsége ellenére, amellett, hogy a térbeliség érzetének hatását fokozzák, jól tükrözik a Duna-parti kisváros nyári atmoszféráját.
|