Tanítói, majd tanári diplomát szerzett, elemi, polgári és kereskedelmi iskolákban tanított. 1915-ben doktorált a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen földrajz történelem szakán. Ezzel párhuzamosan, az 1910-es években az Iparművészeti Iskolában Pap Henrik és Sándor Béla irányításával festészetet tanult. 1911-től rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon, majd az Ernst Múzeum tárlatain, művészetére elsőként Kádár Béla figyelt fel. 1914-1918 között a 30. Honvéd Gyalogezred történelmi csoportjánál portrékat festett a Hadtörténeti Múzeum számára. 1918-1919-ben a Polgári Radikális Párt VI. kerületi titkára volt.

Az 1920-as évek közepén Aba-Novák Vilmos zugligeti köréhez tartozott. 1925-ben Aba-Novák, Patkó Károly és Kelemen Emil társaságában Felsőbányán festett. 1927-1928 nyarán Aba-Novák és Patkó mellett Kelemennel, Barcsay Jenővel és Mattioni Eszterrel együtt a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban dolgozott. 1927-ben a Műcsarnokban rendezett Magyar táj- és életkép kiállításon, illetve 1928-ban a Balatoni Társaság III. kiállításán a Szinyei Merse Pál Társaság díjával jutalmazták. Kiállító tagja volt a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének.

Az 1930-as években megrendelésre több száz portrét, miniatűröket készített. Az 1940-es évek közepétől a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete és a Nemzeti Szalon kiállításain vett részt alkotásaival. Emlékkiállítását a Magyar Nemzeti Galériában (1978) és a Budapesti Történeti Múzeumban (1984) rendezték meg.