A fiatal Koszta József nyomorúságos körülmények között kezdte művészi pályáját, de végül is minden fontosabb iskolát kijárt, sőt a nagyvilágban is alaposan körülnézett. Mindez azonban alig vehető észre művészetén, hiszen egyike lett legönállóbb, legkarakteresebb festőinknek. Szinte minden alkotására a sötét-világos foltok drámai összecsapása jellemző.
E kép rendkívüli színereje a reflexekkel gazdagított lilák, és zöldek fantasztikusan vibráló kontrasztjában rejlik. Az izzó ellentétet még robbanékonyabbá hangolja a vázlatszerűen elnagyolt formakezelés, a szenvedélyes ecsetjárás. Koszta gyakran alkalmazta a sziluetthatást, mely Millet óta terjedt el a múlt század utolsó harmadában. Az ellenfényes megvilágítás ráadásul tovább erősíthette a természet és a benne élő ember egységét, a festői összkép kompaktságát, hiszen a figurák így részletmentesen rajzolódhattak a háttérre. A tépett viharfelhős ég, a vaskos ecsetkezelés Munkácsy Mihály hatalmas alkonyi színjátékait idézik fel emlékezetünkben, melyekben mindig felsejlett, akárcsak itt is, a transzcendencia.