Az 1920-as évek vége felé a magyar művészeti élet visszafogottabbá vált, a nemzetközi kapcsolatok elhaltak. Az 1926 és 1929 közti időszak képzőművész hallgatói, az avantgárd harmadik generációját képviselték, ők Korniss Dezső, Vajda Lajos, Kepes György, Veszelszky Béla, Trauner Sándor, Hegedüs Béla és Schubert Ernő.
Művészetük kísérletező jellegű volt,a kubizmus, konstruktivizmus eszköztárán kívül a kollázs és a montázs technikai hatásait alkalmazták, míg az évfolyamot el nem távolították az Iparművészeti Iskolából túl merész szándékaik miatt.
Vajda Lajos és Korniss Dezső a II. világháború után Szentendrére ment motívumok gyűjtése céljából, új értékek keresésére, ahol összetett kulturális világot találtak. Meggyőződésük volt, hogy csak szerves tradíciók alapján lehet újat alkotni, a képeken a tömegek, arányok és csendéleti elemek azonos hangsúlyozása, a váltakozó nézőpontok érvényesítésével. A városban 1935-ben már működött a Szentendrei Fiatalok Társasága, melynek Jeges Ernő, Heintz Henrik és Bánovszky Miklós is tagjai voltak, de a körnek nem volt egységes elképzelése, csak a követendő mintákat állapították meg: a posztimpresszionizmus, az újklasszicizmus és a novecento eredményei.
Egyedül Paizs-Goebel Jenő körül alakult ki még korábban, a '20-as évek végén egy csoport, melyre határozottabb útkeresés volt jellemző, a hajlékony vonalak, csillogó felületek alkalmazásával.
Paizs-Goebel Jenő finoman romantikus, expresszív tájképek és önarcképek után meseszerű, zárt világú műveket alkotott, motívumait szinte szürrealista módon összekapcsolva. A mellette dolgozó Vörös Géza alkotásain a síkszerűség dominált, akárcsak Modok Mária és Milháltz Pál művészetében a '30-as évek közepéig.
Barcsay Jenő művészete ugyancsak ide köthető. A Szentendre környéki tájak síkba komponált vonalai, a városi épületek és a fák geometriai keretbe szerkesztése jellemzi műveit, illetve a földszínek használata. Rudnay Gyula romantikus szemléletétől nem tudott teljesen elszakadni, ám a '30-as évek elején leegyszerűsített alakok jelentek meg képein.
A Szentendrén, 1935 után összetalálkozó kör Vajda és Korniss vezetésével programjában a paraszti építészet és tárgykultúra elemeit kívánta alkalmazni, hozzáillesztve a bizánci-pravoszláv művészet jellegzetességeit. Az avantgárd szemlélettel együtt kialakított sajátos közép-kelet-európai művészet egyedülálló kapcsolatot teremtett Nyugat- és Kelet-Európa között. A program egysége a '30-as évek vége felé bomlott csak fel.
Művészeti analógiaként Bartók Béla 20. századi zenei újításait lehet említeni.
A kör művészetét Fülep Lajos: Magyar művészet című könyve, az egyetemes és a nemzeti értékek kölcsönhatásáról írt gondolatai is inspirálták.
Korniss Dezső alkotásait architetonikus részletek geometrikus rendszere jellemzi, az enteriőrők csendéleteinek finom hatásaival. Képei világában a külső és belső harmónia konstruktív kialakítására törekedett, pl. Szentendrei motívum I-IV, majd 1944-ig kisebb igényű csendéletek sorát alkotta meg.
Vajda Lajos személyesebb hangulatú képein az egymásra rakódó motívumok összessége a belső mondanivalót hangsúlyozta, majd 1935 utáni művein már letisztultság, egyértelműség érezhető. A kevés motívum alkotta tér foglalkoztatta, az emberi alakok, arcok és a bizánci ikonok alapszerkezetének összeillesztése. 1937-től a konstruktív-szürrealista egyensúly felbomlott, ziláltabb, szétesőbb figurák jellemzik alkotásait, portréin maszkszerűség érezhető. Utolsó korszakában aszimmetrikus szerkesztésű, jelszerű képek születtek
Ámos Imre művészetét gyakran kapcsolják Vajda művészetéhez, részben befelé forduló alkotóik miatt. Ámos korai munkái a posztnagybányaiak hatásai alatt formálódtak, majd a Nabis-kompozíciók dekoratív síkba tömörítése, később pedig Marc Chagall lírai alkotásai hatottak rá. A művész asszociatív expresszionizmusnak hívta polgári közegbe illesztett szimbólumainak együtteseit. A '40-es években rajzsorozatot készített, s ezután a háborús előérzet hangsúlyos elemei, a Jelenések könyvének szimbólumai jelentkeztek egyre komorabb hangulatú képein.