A magyar művészettörténeti irodalom ötszázötvennél több épületről emlékezik meg, amelyet középkori és kora reneszánsz freskók díszítették. A falképek egy része ma is látható, számos azonban elpusztult az évszázadok során. Emlékeink azokon a területeken (pl. Alföld), ahol a törökdúlás pusztított, igen gyérek, az ország peremvidékein - Nyugat-Magyarország déli részén, Erdélyben, Felvidéken: Szepességben, Gömörben és a liptói völgyben - több középkori épület s több falkép maradt meg.
Magyarország falképfestészete az európai fejlődéssel szoros kapcsolatban alakult. A különböző stílustörekvések, tartalmi változások meghonosodtak a Kárpát-medencében, de kialakultak sajátos, helyi formák, ikonográfiai programok is.
A legkorábbi, román kori emlékeken az itáliai, helyenként bizantinizáló festészet hatása érvényesül, a gótika korábbi szakaszában erős francia hatások formálták, később hangsúlyosabbá lettek a német, cseh vonások. A korai reneszánsz néhány évtizedében újabb itáliai kapcsolatok jelezték a magyarországi falképfestészet korszerű orientációját. A művészeti kapcsolatokat, a festészet európai igazodásának irányát elsősorban történelmi okok határozták meg.
Az ország legkorábbi, 12. sz-i freskóegyüttese a feldebrői altemplomban látható. Bizonyos, hogy a bizantinikus stílusvonás itáliai közvetítéssel jutott el hozzánk, ezt a témaválasztás, a latin betűs felirat igazolja.
Mivel a román kori székesegyházak, freskódíszükkel együtt elpusztultak, a 12. sz-i magyarországi falképművészet feltehető gazdagságáról a fennmaradt falusi emlékek alapján kaphatunk halvány képet. Ezek közül a hidegségi templom a legjelentősebb. A később megtoldott, kör alaprajzú kápolna apszisát merev vonalritmusú, dél-németországi, ausztriai igazodású falképek borítják.
Az esztergomi királyi vár építkezései a 12. sz. végén és a következő elején folynak. Ekkor épül a palota franciás ízlésű kápolnája, amelyet gótikus freskók díszítettek. Ezek maradványai, az oroszlános címerkorongsor töredékei arról tanúskodnak, hogy a festésre már az építkezés befejeztekor sor került. Azért fontos ezek ismerete, mert a királyi udvar kulturális kapcsolataira vetnek fényt.
Míg a veszprémi Gizella-kápolna alsó terében a 13. sz. közepe táján festett apostolcikluson határozottan érvényesül a bizánci és itáliai előképek plasztikusabb felfogásmódja, addig kis falusi templomokban (Szalonna, Süvéte) a román kori falképfestészet népiesebb, epikus formáival találkozunk.
A Szent László király legendáját ábrázoló festményciklusok egyik legrégebbike a szepességi Kakaslomnicon található. A háttér semleges, jelzésszerűen ábrázolt táj. Az élénk színű, kifejező körvonalakkal megfestett jelenetsor a klasszikus gótikus festészet hagyományai követi. Közeli rokonai az ócsai premontrei prépostsági templom szentélyfreskói.
A késői klasszikus gótikus stílus ösztönzést kapott Ausztria és Csehország művészetéből, nyomonkövethető pl. Túrócszentmárton (14. sz. első harmada), Somorja (1330. k.) vagy Erdélyben: Homoróddaróc, Gelence, Bögöz templomaiban.
Az utóklasszikus gótikus stílus hagyományai átalakították azt az ünnepélyes falképábrázolást is, amelyet a szepeshelyi prépostsági templom északi falára festetett Henrik, szepesi prépost 1317-ben. A kép az Anjou Károly Róbert hatalmának égi eredetét hirdeti.
A bizáncias gondolatvilágú és stíluselemeket hordozó kép közeli rokona a szepesdaróci templom szentélyében látható két falkép (Angyali üdvözlet, Keresztrefeszítés).
Az esztergomi palotakápolna 14. sz-i falképeinek Telegdi Csanád esztergomi érsek volt megrendelője. Nagyrészt helyükön maradtak az apostolokat, prófétákat ábrázoló medalionok. A falfestmények a sienai mesterek körében elterjedt típusokat követték.
(A lágy esztergomi portrékkal szemben plasztikusabb az 1342-ben elkezdett, Báthori András alapított nagyváradi székesegyház püspökfejet ábrázoló töredéke. Elképzelhető, hogy a püspöki székhely közvetlen itáliai kapcsolattal rendelkezett.)
Feltehető, hogy az esztergomi falképciklus nagy hatással volt azokra a felvidéki területekre, amelyek az esztergomi érsekséghez tartoztak. Elsősorban Gömör templomaiban az itáliai trecento festészet kompozíciós sémáit, elegáns, plasztikus stílusát népszerűsítő mesterek dolgoztak. A különböző témájú képeket dekoratív, olaszos kőberakást utánzó sávok rendezik, festett függönyök, párkányok, konzolsorok szolgálják a térbeli illúziókeltést. Ez a perspektivikus dekoráció gyakori a 14-15. sz. fordulóján.
A 14. sz. második felében az itáliai trecento hatása meghatározó az erdélyi Magyarfenes templomának képein (Keresztrefeszítés), franciás eleganciával, mozgalmassággal párosul az almakeréki plébániatemplom falképein.
Az internacionális gótika stílusát előlegezi az először 1378-ban, Velemérben szignáló Aquila János.
A 14. sz. második felében elsősorban csehországi művészeti kapcsolatok adták az internacionális gótika alkotásainak példaképeit. Vidéki kis templomokban is találkozunk a stílus példáival: a lágy ruharedők visszaköszönnek a zselizi, a csarodai, a kiszombori képeken.
Lőcse falfestészeti emlékei a 14. sz. fordulója táján könyvfestészeti előzményekre és csehországi kapcsolatokra utalnak. (A minorita templomból az Irgalmasság cselekedetei, a Szent Jakab templomból a Hét főbűn és az Irgalmasság cselekedetei népszerű, verses magyarázattal tartoznak ezek közé). A gazdag szepességi festészet nem maradhatott hatástalan tágabb környezetében sem. A 15. sz. elején Szepesi András mester pl. Szalonnán vállalt munkát.
A lágy stílus legjelentősebb falfestészeti emlékei közé tartoznak a kassai Szent Erzsébet templom déli mellékszentélyének képei (1420. k.).
Az internacionális gótika festészetének sajátos árnyalatát képviselik Erdélyben a székelyderzsi falfestmények. Első látásra szőnyegszerűen sík hatású képek ezek, a dekoratív, csillagokkal telehintett háttér előtt azonban igen plasztikus alakok mozognak.
A 15. sz. második negyede táján bekövetkezik a lágy stílusról plasztikusabb, keményebb tagolású figurákra való átváltás (Siklós, várkápolna).
A kolozsvári Szent Mihály templom freskóin is a figurák gazdag plaszticitása tűnik fel. A sokalakos Passió és Kálvária közeli rokona a nagyszebeni plébániatemplom nagy Kálvária-kompozíciójának.
A 15. sz. utolsó harmadában Mátyás király budai várából sugárzik szét az új stílus, az (itáliai) reneszánsz. Az uralkodók esztergomi arcképsorozata, a Nagy Lajos tetteit megörökítő budai festmények, a királyi vár falaira festett csatajelenetek, a király horoszkópja mind-mind elpusztult, csak kortárs leírásokból ismerjük. Stílusukról az esztergomi palota ún. Vitéz János-termében fennmaradt freskók alapján alkothatunk képet. Az 1495 körül készült Erény-allegóriák mesterének Albertus Fiorentinust tartják, aki 1490 körül Ippolito d'Este esztergomi érsek udvarán élt. Mátyás és Ulászló palotáinak elveszett freskóit feltehetően ugyanígy a kései firenzei quattrocento kissé száraz, grafikus stílusa jellemezte.
Ez a freskóművészet eljutott polgári otthonokba is, pl. Sopron, Besztercebánya, Nagyszeben városi palotáiba.
A reneszánsz jelentkezésével egyidőben - főképp a Felvidéken - tovább él a későgótika is. Egybeolvadásuknak különleges emléke a gógánváraljai kazettás mennyezet (1501-19), mely technikájában ugyan a táblaképfestészet, de funkciójában a falfestészet rokona.