Az oltár Kisszebenből származik, készítőjét a Szent Anna oltárok mestere néven tartják nyilván.
A középső szoborcsoport a mester legjobb és leghatásosabb alkotása. Itt sikerült tökéletesen egyesíteni a vésője alól kikerült műveket mindig jellemző tartózkodó eleganciát és finom silizálást a figurák plasztikai tömegének biztos megragadásával. Mindehhez érzelmes - de sohasem édessé válóan túlszépített - arckifejezés és az aprólékosan faragott drapériák szabályos, a korstílusának megfelelő, de nagyon egyéni kanyargása társul. (A kifejezés szépségét szerencsésen fokozza, hogy a festékréteg az arcokon és a kezeken eredeti, a ruhákon is - bár későbbi - az eredetit követő.) A mozdulatok keresettek, de a művész tudja, hol van a határ a választékos és a modoros között. Alighanem a Mária vállán és felsőkarján lecsüngő hajfonat mutatja legjobban, mennyire borotvaélen kell egyensúlyoznia, hogy mindkettőből a szükségeset adja: éppen annyira stilizált, hogy nem hat sem túl természetesnek, naturalisztikusnak, sem természetellenesnek, geometrikusnak. A hajfonat kitűnően érvényesül a palást sima háttere előtt, de a sima felület nemcsak emiatt fontos. Sokkal jelentősebb a század második évtizedében egyre jobban terjedő új stíluseszmény, a késő gótikus mozgalmasságtól való elfordulás, a zártabb, nyugodtabb formák alkalmazása szempontjából.
|