|
Egy régi fotó tanúsága szerint a szobor fején korona, baljában pedig országalma volt, s feltehetően a jobbjában akkor még meglévő csatabárd alapján nevezték Szent Lászlónak már első említésekor. Arctípusa ugyancsak megfelel a középkorban népszerű lovagkirály hagyományos ábrázolásának. Lefelé, kissé jobbra néző tekintete, zömök arányai, a lehulló palásttal hangsúlyozott elölnézet arra mutatnak, hogy egy oltárszekrény magasan elhelyezett bal oldali figurája lehetett.
A ruhadivat és a faragás stílusa szempontjából ezzel a szoborral csaknem teljesen megegyező a dél-tiroli San Sigismondó-i plébániatemplom 1430-1440 körül készült szárnyasoltárának Szent Zsigmondja, de számos magyarországi analógiája van az 1974-ben előkerült budavári kőszobrok között is. A derékon alul viselt széles öv, a fegyverkabát, a középen ferde fűzésű ruhazáródás vagy a harisnya és a hasított bőrcipő hasonló megoldását látjuk például egy nagyméretű lovagfigurán vagy egy sisaktartó heroldon. Igen közeli a rokonság az arctípus szempontjából is. A haj, a szakáll és a bajusz, legfőképpen pedig a festékalapozásba bekarcolt homlokráncok és a szem sarkaiban látható szarkalábak realisztikus visszaadása hasonló módon történt, mint a budavári lelet süveges férfifejénél. A keskeny arc és a komoly arckifejezés a kor tipikus királyábrázolásainak felel meg, amelyeken az ideáltípusoknak lassan portrészerű vonásokat igyekeznek adni. A karokról még lágyan leomló palást és a fegyverkabát keményebb redői közötti különbség jól mutatja a két stílusfokozat közötti átmenetet, az egész alak tektonikus felépítése és zömök arányai már az 1440-es évek új szobrászi felfogását jelzik.
|
