|
XX. századi művészetünk egyik legjelentősebb centruma Szentendre. Hat évet (1935-41), teljes alkotói időszakát Vajda Lajos túlnyomórészt a Duna menti kisvárosban töltötte. A gyermekkor szerbiai emlékeit látta újraéledni Szentendre ódon házsoraiban, görögkeleti templomainak hagymasisakos tornyú épületeiben, ikonosztázainak arany ragyogásában. 1935 és 1936 éppen rajzművészetében voltak igen jelentős évek. Bonyolult szerkezetű, tisztán vonalas rajzaiban vagy kevés számú, halvány színezésű, a vonal kifejezőerejére épített pasztelljében, temperájában alakította ki jellegzetes komponálásmódját. A párizsi tanulmányútja során készített fotomontázsok tanulságait felhasználva tudatosan kiemelte adott környezetük teréből, és síkba terítve önkényesen társította a tárgyakat: a népművészet alkotásait, szentendrei városmotívumokat, a mindennapok használati eszközeit. Belőlük alakította ki jelképrendszerét.
A Frankl Sándorné ajándékaképpen 1954-ben közgyűjteménybe került rajzon így kerültek egymásra a barokk torony, a tál a késsel, a félig hámozott narancs, a parasztház ablakai. A képen a kisváros bágyadt őszi színei uralkodnak. A konstrukció tudatossága soha nem mond nála ellent a választott motívumok érzelmi telítettségének, a művek álomszerű szürrealista jellegének.
|
