|
1916-1917 - Nemes Lampérth festői munkásságának legtermékenyebb két éve. 1917-ben a budai Horgony utcába költözött, ez idő tájt készültek a lejtős tabáni hegyoldal meredek kaptatóit, apró házait megörökítő képei. E sorban talán a legjelentősebb a felfokozott színvilágú Tájkép. Az előtérben fák, bokrok zöldjében megbúvó, fehéren világító falú házak, a háttérben sárgálló mező, a horizont enyhén lejtő vonalában égre rajzolódó fák és bokrok. A kék égen fehér foltban úszó felhő. Mint mindig, most is a konkrét látványból indult ki a festő, de a látottakból az összegezés érdekében, csak a tér- és a tömeghatás szempontjából lényeges elemeket emelte ki. Kevés szint használt, zöldet, sárgát, lilát és kiegészítésképp a fehéret, ezeknek azonban rendkívül gazdagon árnyalt változatait alkalmazta egyidőben. Az előtér zöldjét például 17 féle árnyalatban festette meg, ezzel szinte színtobzódást ért el. Az ecset lendületének nyoma, az egyes ecsetvonások iránya képépítő erejűvé válik nála. A teret érzékeltető vonalkázás egyúttal a táj struktúráját is jelzi.
|
