|
A téma nem újkeletű a 20. század művészetében. Kandinszkijtől a futuristákon át Feiningerig sokan megkísérelték a mozgás, a robogás érzetét képileg megoldani. Sajátosan szűkre szabott térben a képsíkkal csaknem párhuzamosan futó sínpár, öt ezüst kerék, szürke gőzfoltok, az előtérben derék alatt elvágott törzsű, a vonattal egyirányban ballagó munkáspár: ennyi Derkovits képének témája. Szűkszavúság jellemzi, mint többi nagy képét is, s éppen ez a szűkszavúság válik gondolatébresztővé. Itt semmi és senki nem jelenik meg a maga teljességében, a festő mindent elvág, minden csak jelzésszerű. Végletekig fokozott feszültség, az ellentétek maximális kiélezése érződik munkáján. Derkovitsnál ritka az ilyen viszonylag egyszerű szerkezet, a vízszintes és függőleges tengely ilyen fajta hangsúlyozása. A kép horizontális tengelyében futnak a megsokszorozott sínek, kerekek, már-már a futuristákat idéző hajtókarok. Ebben a túlfeszített robogás-érzésbe vág bele a függőleges tengelyen elhelyezett nyugodtan, vagy éppen csak beletörődőn, lassan ballagó emberpár sötét foltja. Éppen ez a kétféle ritmus, a tempóütköztetés válik oly nyugtalanítóvá. A színek is inkább a feszültséget, mintsem a nyugalmat szolgálják. Az a monotónia, amely az ezüst és a hozzá csatlakozó hideg kékesszürkék révén körülveszi a két figurát, egy ellenséges világot jelez. Az ebbe belevágó két, csaknem földszínű emberalak az okkerek, barnák, rózsaszínek visszafogottsága ellenére is kiáltó ellentétként hat, kimért nyugalmukat, örökös passzivitásukat hangsúlyozza. "Az élet lehetőségei suhannak így el ma a munkássorban élő ember mellett. Nincs itt semmi deklamáció, tendencia, csak emberi igazság, festői élmény és színekben kifejezett élet
|
