|
A Végzés a "mi ketten" sorozat záróakkordjának tekinthető. Az otthon harmóniája megbomlott, jól tükrözi ezt a formaarányok feszültsége. A reneszánsz óta divatos átlós kompozíciót a festő merész képkivágással ötvözi. Az egymás mögött feltárt képrétegek bravúros technikai tudásról, tudatos szerkesztésről vallanak. Szobabelsejéből az ablakléc kékes-rózsaszínes sávjai vezetik szemünket a "szabadba". Ezt azonban zárja a tűzfal, melyet mégis új réteggel gazdagít a rávetülő árnyékok jóvoltából. Mint legtöbbször, ez alkalommal is különös szerephez jutnak a szimbólumai, alig találunk jelentéstartalom nélküli elemet a képen. Asszociációsorokat indít meg a lopakodó macska árnyéka, a megvágott kenyérdarab, a rózsaszíneskék égháttér előtt gondtalanul éneklő madár. A Végzés tanulmányozása egyéb szempontból is lényeges. Erre az időszakra már kialakult Derkovits sajátos kompozíciós módszere, szerkesztő elve, amely a megértést tartalmi téren tökéletesen képes támogatni. Színvilága azonban csak most, 1930 körül teljesedik ki. Rózsaszínes, lilás-kékes színharmóniája a Gresham mestereivel rokonítja. Azonban míg azoknál a színek a "tiszta művészet" gondtalan derűjét sugározzák, Derkovitsnál még e visszafogott színvilág is képes a polarizációra . Ami jó és pozitív a képen, az meleg színekben jelenik meg: ezek az arcok, a kenyér, az épület. A kellemetlen, a rossz az hideg színű.
|
