|
Benczúr Gyula, a pompás interieurök mestere e festményén kivezet bennünket a bútorok, muzeális tárgyak környezetéből. Váratlanul a szabadban találjuk magunkat, s e mű megérezteti velünk, hogy mesterében a barbizoni festők természetszeretete is élt. A Benczúrt ismerő szemlélő számára mindig megújuló meglepetés ez a bájos erdei idill. Mégis borongó gondolatokat is ébreszt ez a boldog, a jólét nyugodalmát árasztó, kecses-pikáns kép: nosztalgiát. Milyen szomorú is az egyetlen napra miénkké vált pázsit, egy olvasmány hangulata úgy elpárolog emlékezetünkből, mintha nem is mi tettük volna menedékünkké. Mindennapos hűtlenségünk a csendhez, a természethez - ez készíti elő az idill elvesztését... Ne véljük e képet Benczúr piktúrájától idegennek, kuriózumnak. Munkácsy Poros útja is lelkéből lelkedzett, és bizonyság volt arról, hogy művészeinknek rendelkezésére állott a korszerűség, az európai festészet minden eszköze - csak éppen a megrendelők igényeltek más megfogalmazást.
|
