|
Ámos Imrét a 30-as évek fasizálódó társadalmában anyagi gond, személyes sorsának fenyegetettsége is nyomasztja. Festészete megváltozik: éles színkontrasztokkal, expresszív erejű abszurd látomások szörnyűségeivel közölheti csak az események valóságát. Gyermekkori, vallásos neveltetésének emlékei felelevenednek, mítoszi elemek szövődnek látomásaiba. Az 1937-es párizsi útján látott Chagall-képek is a bibliai motívumok, utalások képi alkalmazására ösztönzik. Asszociatív tárgykapcsolásai a szürreálishoz közelítik e munkáit. Képünkön a felületet csaknem kitölti a festő hátrahőkölő, elnagyolt, sapkás önarcképe. Az erős piros és kék kontúrokkal szerkesztett arcon megvillanó fehérek maszkszerű jelleget adnak neki, az erősen kontúrozott szemek pillantását a félig leeresztett szemhéjak megtörik. A fej szinte belesüpped a sárga pulóverbe, amelynek ferde színsávjai az arc fel vezetnek. A fej felett házoromzat, a bal képfélben fekete vonalrajzban álló angyal, testén áttűnik a táj. Eléje festővászon nyúlik, amely fölött a festőtől piros létre vezet az angyalhoz. Minden dől egy picit a képen, mintha egy roppant világrázkódás billentette volna ki a dolgokat a helyükből. Az angyalmotívum Ámos képein többféleképpen értelmezhető; védőangyal, múzsa, vagy ahogy véleményünk szerint itt szerepel: halálangyal, akihez már kijelöltetett a festő útja.
|
